Az itthon kapható 50 legegészségtelenebb étel - 1. rész



Összegyűjtöttük a hazai boltokban kapható 50 legegészségtelenebb ételt, a Reverde egészségkapszula támogatásával. Kerüld el őket vagy bánj óvatosan velük! A boltok polcai roskadoznak a különféle élelmiszerektől, amelyekről természetesen azt sem tudjuk, miből vannak. Jóízűek, drágák, olcsók, feltűnőek és hétköznapiak egyaránt vannak köztük, az egyetlen közös bennük a titokzatos összetétel.

Időt és fáradságot nem (de az egészségedet annál inkább) kímélve utánajártunk, vajon miből is vannak a legveszélyesebb kosártöltelékek. A kutatás nem márkákra koncentrált (nehéz is lenne, mert a gyártók általában nem szívesen kötik az orrunkra az áruk pontos összetételét), hanem termékfajtákra. Két felvonásban nem csak azt mutatjuk be, hogy mit ne egyél, hanem helyettesítő, egészséges termékeket is javaslunk!


Jöjjön egészségtelen toplistánk első 25 szereplője:

1. ASZPIKOS FELVÁGOTT

Mi van benne: maradék fehérje, maradék sertésfelvágott, sűrítők, selejtek, algafehérje.
Ami miatt ne fogyaszd: félreértés ne essék, az aszpikos nem piszkos, a selejt nem azt jelenti, ehetetlen, a legtöbbször csupán a szépséghibára utal. Az algafehérje az agaragar nevű, máskülönben a laboratóriumokban táptalajként használt moszatféle fehérjéje.

Mit egyél helyette: színhúsból készült, lassan érlelt felvágottakat. 

2. FRUTTI

Mi van benne: karamella, cukor, kismértékben vegyipari alapanyagok, műanyag gyanta, állományjavító anyag (gumiarábikum).
Ami miatt ne fogyaszd: igen érdekes felsorolás, amihez nincs mit hozzátenni. Talán csak annyit: a gumiarábikum onnan is ismerős lehet, hogy gyermekkorodban ezzel az anyaggal javították meg a kerékpárok kilyukadt gumijait. Most pedig szépen megesszük!?

Mit egyél helyette: nincs b verzió, hanyagoljuk az ilyen mű édességeket, költsünk helyettük inkább egy kiló barackra, almára.

3. GUMICUKOR

Mi van benne: állati eredetű kötőanyagok, növényi zselék, színezők, aromák.
Ami miatt ne fogyaszd: íme a tökéletes élelmiszeripari termék! Szinte semmi természetes nincs benne, ha ironikusak lennénk, akkor azt írnánk: szagosított, festett műanyag. Teljesen a vegyipar "teremtménye".

Mit egyél helyette: a fruttihoz hasonlóan itt is az egyetlen egészséges alternatíva a gyümölcs lehet. 


4. TARTÓS SÜTEMÉNY

Mi van benne: benzoátszármazékok, penészedésgátlók, állományjavítók, propionsav, tartósítószer.
Ami miatt ne fogyaszd: ahhoz, hogy egy sütemény több hónapig ehető legyen iszonyatos mennyiségű tartósítószerrel kell elkészíteni, nemritkán ezen adalékanyagok aránya elérheti a 10 százalékot is, pedig általában egy-két százaléknál többet nem szoktak használni. Az eredmény egy örök életű, de se íze, se bűze valami.

Mit egyél helyette: házi, friss sütit, ha már mindenáron édességre vágysz!

5. SZÖRP (na nem a nagyi féle, otthon készült)

Mi van benne: cukor, kukoricából kivont izocukor, sűrítőanyag, aromák.
Ami miatt ne fogyaszd: a jó hír az, hogy a szörpökben nem találsz tartósítószert. A rossz, hogy azért, mert egyszerűen olyan tömény a cukortartalmuk, hogy amellett egyetlen baktérium sem él meg. A cukor ugyanis vízelvonó, tehát megsemmisíti az életet.

Mit igyál helyette: ásványvizet, forrásvizet, ha mindenképp kell ízesítés facsarj bele citromot, narancsot, vagy bármilyen gyümölcsöt. 

6. PÁRIZSI

Mi van benne: körülbelül 40 százalék bőrke (aprított darabka), 20 százalék ipari szalonna, albumin, néha selejt húsáru, 15-20 százalék szója.
Ami miatt ne fogyaszd: szegény párizsinak a köztudatban igen rossz a híre, és most még mi sem védjük meg. Igen, a pletyka igaz, abból készül, ami a vágóhídon selejt lenne. Semmit sem dobnak ki, mindent felhasználnak, és a tányérjába tesznek. Az ipari szalonna elnevezés a semmire sem jó maradékot jelenti - szakszóval finomítva -, az albumin pedig a sertés- és marhavérből kivont fehérje. Van egyáltalán értelme a párizsinak?

Mit egyél helyette: ha mindenképp felvágottra éhezel, akkor inkább a tarja, sonka termékeket válaszd, igaz, hogy drágább, de azokon látszik, hogy legalább húsból van.


7. ZACSKÓS LEVES

Mi van benne: tartósítószerek, mesterséges aromák, ízfokozók, zöldségdarabkák.
Ami miatt ne fogyassza: mielőtt még túl korán örülne, elmondjuk, a felsorolás egyetlen szimpatikus tagjával, a zöldségdarabkákkal sem megy sokra a bendője, ugyanis olyan apróra vágták, és annyira értéktelenné szárítottak, hogy sem rostot, sem ásványi anyagot nemigen találni bennük.

Mit egyél helyette: a megoldás nem a "tartósítószer mentes" másik zacskós levesben rejlik, hanem a saját, friss alapanyagokból főzött húsleves, bableves, gulyás az, ami ételként definiálható. 

8. VIRSLI

Mi van benne: szója, sertéshús, legalább 20 százalék ipari szalonna.
Ami miatt ne fogyaszd: nagyobbrészt szója, kisebb részt nyesedék sertéshús, vagyis ami az aprításnál leesik. Selejt nincs, valamilyen élelmiszerbe minden darab jó lesz!

Mit egyél helyette: hasonlóan a parizer esetéhez, a sonka vagy tarja felvágottakat javasoljuk. 

9. MIRELIT PIZZA

Mi van benne: felvágottmaradék, maradék sajt, mesterséges ízanyagok, paradicsom.
Ami miatt ne fogyassza: kolbászos és szalámis pizza esetében a selejtes felvágott az egyik alkotórész, sajtosnál a selejtes sajtokat lehet ily módon hasznosítani. A pizzaalap köszönő viszonyban sincs egy igazi pizzaszósszal, nem is hasonlít az olasz pizzériák által használt eredetire.

Mit egyél helyette: a frissen sült pizza nem egészségtelen, de ne egyél belőle túl sokat se.


10. SZÉNSAVAS, CUKROZOTT ÜDÍTŐK

Mi van benne: víz, sok cukor, mesterséges aromák, állományjavító (kevés gumiarábikum, ismételten), szén-dioxid.
Ami miatt ne fogyaszd: igen sok szénsavas üdítőben nincs természetes aroma, azonban dögivel telenyomják cukorral. Az üdítő érzés pedig gyakran a töménytelen mennyiségű szén-dioxid, vagyis a szénsav miatt van, ami a nyelven pezsegve feldobja a fogyasztót. Előfordulhat, hogy egy literben 5-6 g CO2 is van, ez igen magas szám, összehasonlításul egy átlagos szódában ez a szám 3 g/liter!

Mit igyál helyette: szénsavmentes ásványvizet, forrásvizet, tisztított csapvizet.

11. KETCHUP

Mi van benne: paradicsom, állománymódosító anyagok, tartósítószer, cukor.
Ami miatt ne fogyaszd: még akár állati fehérje is lehet benne, elvégre nem lehet az összes leszedett zöldséget egyenként átvizsgálni, így aztán minimális százaléknyi állati fehérje, pár szerencsétlen bogár bekerülhet az aprítógépbe. Amúgy a ketchupba sokszor csak a minden másra alkalmatlan paradicsom kerül.

Mit használj helyette: saját készítésű paradicsomszószt.

12. SANSA OLÍVAOLAJ

Mi van benne: sansaolaj.
Ami miatt ne fogyaszd: azt kérdezed, hogy kerülhet ebbe a rettenetes felsorolásba a híresen egészséges olíva? Úgy, hogy ez nem az a bizonyos, csak a szegény rokon. A sansa olívaolaj a minőségi olívaolaj gyártása során visszamaradt olívából vegyszeres eljárással készül.

Mit használj helyette: hidegen sajtolt extra szűz olívaolajat.

13. FAGYLALTPOR

Mi van benne: aroma, cukor, zselésítő anyagok keveréke, algákból kivont fehérje.
Ami miatt ne fogyaszd: egy fagylaltportól igazán nem várhatod el, hogy az egészséged szolgálja, ahogyan a szólás tartja, szép az, ami érdek nélkül tetszik. A fagylaltpor ilyen, fogyasztásához nem kötődik érdeke, nem táplál, csak finom. És mit szólsz az algafehérjéhez? Akárcsak az aszpikos felvágottban...

Mit használj helyette: fagyasztott joghurtot és igazi gyümölcsöt - ezekből ízletes, házi és egészséges fagylalt készíthető.



14. FILTERES TEA

Mi van benne: teatörmelék, gyakran mesterséges aromák.
Ami miatt ne fogyaszd: komolyan gondoltad, hogy gyümölcsdarabkákat találsz majd a csészéd alján? A filteres teák legtöbbje a legértéktelenebb teatörmelékekből készül, amelyeket kicsit ízesítenek. Egy kis aromával.

Mit használj helyette: teafüvet, amit nem csomagolnak filterekbe.

15. HABSPRAY

Mi van benne: növényi zsír, állományjavító, zselésítő anyag.
Ami miatt ne fogyaszd: a habspraynek semmi köze a tejszínhabhoz, az egy másik kategória, amelyre azok dobozán és majdan a pénztárnál, az ár beütésekor külön utalást találsz. A habspray kvázi tejszínhab növényi zsírokkal. Egyike a legkevésbé természetes termékeknek.

Mit használj helyette: végy zacskós habtejszínt és egy jó habverőt és már indulhat is az igazi tejszínhab gyártása.

16. "SZINTE"-SAJT

Mi van benne: növényi zsiradék és fehérje, adalékok, színezékek, állományjavítók.
Ami miatt ne fogyaszd: ez a különös élelmiszerbolti lény az állatvilágban megszokott mimikrit használja fel arra, hogy becsapjon. Úgy néz ki, mint a sajt, de igen távol áll tőle. Tejet ugyanis nem tartalmaz. Szóval ha csupán az illúzió kedvéért fogyasztaná ezt a termékeket, mint Cypher, a lázadók árulója a Mátrix első részében, amikor egy kitalált étteremben virtuális sonkát falatozott Mr. Smithszel, akkor csak bátran!

Mit egyél helyette: vegyél helyette igazi, azaz házisajtot.

17. SZAFALÁDÉ

Mi van benne: állati kötőszövet, mócsing (inak, rostok), ipari szalonna, kisebb mennyiségű szója, némi albumin.
Ami miatt ne fogyaszd: a háziállat úgynevezett egyéb részeit egy percenként nagyjából 3000-es fordulatszámmal pörgő kés egy fehér, kenőcsös anyaggá aprítja, ebből lesz a szafaládé. Annyira ez nem egészséges...

Mit egyél helyette: próbáld inkább a színhúsból készült, nemesebb felvágottakat. Árban drágább, és sajnos a tartósítószert ezeknél sem lehet teljesen megúszni, de legalább kevésbé egészségtelen, ha mindenáron felvágott típusú húsra éhezel. 

18. ENERGIAITAL

Mi van benne: cukor, mesterséges aroma, állományjavító (gumiarábikum), mesterséges úton előállított anyagok (pl. taurin, coffein).
Ami miatt ne fogyaszd: természetesen tudjuk, az energiaitalt nem azért isszuk, hogy rendbejöjjön a vérképünk, de mivel ebben a termékben semmi természetes anyag nem található, úgy éreztük, mégiscsak itt a helye.

Mit igyál helyette: például a ginzeng teát, ami teljesen természetes és szintén fokozza az ember energiaszintjét.


19. TARTÓS TOASTKENYÉR

Mi van benne: tartósítószer, liszt, állományjavítók.
Ami miatt ne fogyaszd: ahhoz, hogy a szeletelt kenyeret az előállítása után egy héttel is nyugodtan fogyaszthassa, állományjavítók kellenek bele. Tartósítószerként általában hangyasavat alkalmaznak, a liszt agyonfinomított.

Mit egyél helyette: frissen készített teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret.

20. KAKAÓS TEJTÁBLA

Mi van benne: növényi zsiradék, ízesítők, zsírmentes kakaópor, állományjavító, cukor.
Ami miatt ne fogyaszd: nem véletlenül nem szerepel a termék nevében a csokoládé, nem véletlen a körülírás sem: a szabvány szerint a kakaós tejtábla nem csokoládé, csupán hasonlít rá, az árháború egy újabb torz gyermekével van dolgunk. Olcsóbban kínáljuk a semmit, ez a mottó. A kakaópor gyakran annyira kilúgozott, hogy sok hasznos anyag is eltávozik belőle. Tudod, mi a történet csattanója? A kakaós tejtáblába még csak kakaóvaj sem kell! Konklúziónk: értékes anyagok száma: 0!

Mit egyél helyette: nézze meg a címkét, és vegyél helyette igazi csokoládét.

21. SAJTKRÉM

Mi van benne: selejt sajt, ömlesztősók (foszfátok), tejzsír, ízesítőanyag.
Ami miatt ne fogyaszd: az esztétikailag hibás sajtból készülő sajtkrémeknek, kockasajtoknak rendkívül magas a foszfáttartalma, ez különösen akkor kedvezőtlen hír, ha csontritkulásban szenvedsz, vagy hajlamos vagy rá, mert a foszfát ezt elősegítheti. Tehát mielőtt egy kockasajtba beleharap, előbb olvassa el, mit nyomtattak az oldalára...

Mit egyél helyette: igazi, nem ömlesztett sajtokat, például ementálit.

22. CSOKOLÁDÉÖNTET

Mi van benne: cukor, zsír, kevés kakaó és sok adalékanyag.
Ami miatt ne fogyaszd: a szépen folyós állaghoz elengedhetetlen némi állományjavító segédanyag, illetve a színhez is kell valamennyi,és akkor már csak az íz beállítása van hátra. A csokoládéöntet csokoládét keveset, mesterséges anyagokat annál többet látott.

Mit egyél helyette: nem kell megijedni, pár perc alatt otthon is finom csokoládéöntet készíthető igazi csokiból és igazi kakaóból is.



23. HÚSKONZERV

Mi van benne: kevés maradék hús, ipari szalonna, bőrke és néha szója.
Ami miatt ne fogyaszd: tartósítószer nincs benne, ez kétségtelen. Cserébe viszont annyi ideig hőkezelik, hogy szinte minden értékes vitamin elbomlik benne.
Mit egyél helyette: a konzerv készítményeket, főleg a hústartalmúakat nem árt hanyagolni... 

24. BURGONYACSIPSZ

Mi van benne: sok zsír, amiben sütés közben úszott, mesterséges aromák és ízfokozók.
Ami miatt ne fogyaszd: a krumplit megfürdetik a forró olajban, hogy ropogós csipsz legyen. Ebből sokat magába szív, majd jönnek a különböző mesterséges aromák, hogy például sonkás íze legyen.

Mit egyél helyette: almaszirmot, banáncsipszet.

25. HABKARIKA

Mi van benne: tojásfehérje, cukor, állományjavító és -módosító anyagok, színezékek.
Ami miatt ne fogyaszd: a tojásfehérjén kívül mesterséges anyagok kész tárháza. A színezéséhez pedig erős színezékeket használnak fel.

Mit egyél helyette: ha már tojáshab, akkor egy szelet gyümölcsös piskóta.

Nem árt tehát tisztába tenni, hogy mi is az amivel etetnek minket. Válasszunk tudatosan, ne sajnáljuk az időt a főzésre, hogy végleg elhagyjuk a feldolgozott késztermékeket. Friss, tiszta, teljes értékű alapanyagokat válasszunk, még akkor is ha azok drágábbak. Hiszen inkább a jó minőségű ételre költsünk, mint később a drága gyógyszerekre!


+1 tipp a végére! 

Ha valóban ellensúlyozni szeretnéd azt a sok szemetet, amit nap mint nap etetnek velünk, akkor adunk egy 100% BIO tippet. Amennyiben nincs lehetőséged magadnak előállítani a bio zöldségeket (búzafű, spenót, bűzacsíra...),  de méregtelenítenél és immunerősítenél kockázatok nélkül, akkor ez lehet számodra a megoldás: Reverde egészségkapszula. Miért mondjuk ezt? 

Először is azért, mert már kipróbáltuk, és sokkal jobban bejött, mint bármelyik méregdrága szintetikus multivitamin készítmény. Ez teljesen természetes és bio, és a négy alapanyagon kívül más nincs benne! Sem tartósítószer, sem színezék, sem adalék: semmi. 

Másodszor is azért, mert ez egy ízig vérig magyar dolog. Itthon termesztik a hozzávaló alapanyagokat bioföldben, ellenőrzött biogazdaságban - tehát teljesen megbízható, leinformálható. Szintén itthon állítják elő belőlük az esszenciális kivonatokat, egy magyar innovációnak köszönhetően (a búzafűléből, -csírából és spenótból különleges, a növények minden tápanyagát tartalmazó kivonatot készítenek, egyedi eljárással).  

Harmadszor: ez nem gyógyszer! Nincsenek nem kívánt mellékhatásai, szedése semmilyen veszéllyel nem jár. Az egész család szedheti, sőt! Azoknak is ajánlott, akik kiegészítő terápiaként alkalmaznák meglévő betegségük ellen: összetevőinek köszönhetően szinte bármilyen immunhiányon képes javítani. 

És ez még nem minden, a lista itt folytatódik...

Addig, hogy ne legyen hiányérzeted, itt találod az 50 legjobb ételt, amit az egészséged érdekében fogyaszthatsz!


Pozitív Nap

Felhasznált források: Men's Health, Tudatosvásárlo.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

Egy vacsi a tengerszirti barlangba épített olasz étteremben?! Lélgzetelállító...

Polignano a Mare kisvárosában található az adriai tenger fölé nyúló Grotta Palazzese hotel étterme, aminek szépségét még mindig nehezen tudjuk ép ésszel felfogni. De jó lenne ma itt vacsorázni...!

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

Lenyűgöző felvételeken Erdély legszebb részei madártávlatból

Három részes drónvideó sorozat tiszteleg Erdély, sokunk számára igen kedves természeti csodái előtt. Már az első rész is magával ragadó.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...


NAPI BOLDOGSÁG