Aki mindent tud a gyógynövényekről


Ötszáz év tudását őrzi a bükkszentkereszti füvesember, akit hatéves korában szemelt ki utódjául javasasszony nagymamája. A nyolcvannégy éves Szabó György azóta járja az erdőt, és gyógyít fűvel, fával, vadvirággal.


A hivatalos gyógyszerkönyvben 73 gyógynövény szerepel, ő kétszázötvenet ismer és használ napi szinten. Nem csoda, hogy az ország legtávolibb részeiből is sokan elzarándokolnak hozzá egy-egy jó tanácsért.  

A szocializmusban kuruzslónak titulálták volna, a városiak manapság leginkább természetgyógyásznak hívnák. De mit is csinál pontosan a füvesember?

A füvesember vagy a javasasszony a keleti népeknél a táltosok, sámánok – vagy más közösségi vezetők – segítője volt. Ő segített a közösség tagjainak összegyűjteni a gyógyfüveket és elkészíteni a sámánok által ajánlott gyógyító készítményeket. Később önállósodtak, és már nemcsak a növénygyűjtő, feldolgozó szerepet látták el, hanem maguk kezdtek gyógyítani is.

 
Önöknél ez családi hagyomány. Gyakran emlegeti a nagymamáját, aki továbbadta önnek ezt a tudást, ön pedig már a lányát, sőt az egyik unokáját is kitanította a gyógynövények ismeretére.

Mindenki Gyuri bácsija.
Általában családon belül öröklődött ez a tudás – nem csak nálunk. Mindig a második generációnak adták tovább, én is a nagyanyámtól tanultam. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy a szülőknek nem volt annyi idejük a gyerekeket tanítani, mint a nagyszülőknek. Nálunk a hat testvér közül én tűntem a legnyitottabbnak, így a nagymamám gyakran elvitt magával gyűjteni. Szigorú volt, ha nem jó növényt szedtem – például fonnyadt vagy foltos levelűt –, kétszer-háromszor rám szólt, de negyedszerre már eljárt a keze. Volt egy kedvenc mondata „Úgy vigyázz a növény tisztaságára, mint a szemed fényére.” Ezt ma is alapelvnek tartom, és a gyűjtésben segítő emberektől is megkövetelem.

Mennyire nyitott a gyógynövényekre a társadalom és a „hivatalos” orvostudomány?


Az emberek szintetikus gyógyszerekbe vetett bizalma megrendült, és úgy tűnik, a világ ma újra nagy érdeklődéssel fordul a gyógynövények és a természetgyógyászat felé. A WHO már több mint harminc évvel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy át kell venni a népi gyógyítás tanait. A tudományos akadémia is elismeri az orvostudomány részeként a fitoterápiát, azaz a gyógynövények gyógyászati alkalmazását. A gyógynövény-ismereti túráinkon a huszonöt fős csoportokban mindig van két-három érdeklődő orvos vagy gyógyszerész.

Pedig úgy tűnik, még mindig túl sok gyógyszert szedünk. Rögtön gyógyszerhez nyúlunk, ha egy kis nátha környékez vagy fáj a fejünk.


A nyugati kultúrában, így nálunk is, a népegészségügyet túlzottan a gyógyszerekre alapozzák. A lakosság túl sok gyógyszert szed, nem törődve a mellékhatásokkal, amelyekre aztán újabb és újabb gyógyszereket vesznek. Ez egy ördögi kör. A megelőzés sokkal fontosabb lenne, és erre a gyógynövények kiválóan alkalmasak. Amíg egészségesek vagyunk, arra kell törekednünk, hogy megőrizzük ezt az állapotot.

De a gyógynövények mellett legalább ennyire fontos a megfelelő mozgás és az egészséges táplálkozás. A túl sok szénhidrát és zsír helyett inkább zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk, hiszen ezek tisztító hatásúak. Nem véletlen, hogy több vallásban is olyan nagy szerepe van a böjtnek, hiszen ez egyfajta tisztítókúra. Emellett ha gyógynövényekkel is segítjük a méregtelenítő szerveink működését, máris sokat tettünk az egészségünkért.

Vannak olyan növények, amelyeket kifejezetten méregtelenítéshez javasol?


Fűben, fában orvosság.
A máj tisztítására és a koleszterinszint kordában tartására alkalmas a gyermekláncfű, a mezei katáng, a cickafark és az ezerjófű. A másik méregtelenítő szervünk, a vese tisztítására a bodza, a nyírfalevél, a tejoltó galaj, a csalán és a mezei zsurló ajánlott. A mirigyrendszerünk működését a fagyöngy vagy a galaj (ragadós, tejoltó vagy közönséges galaj) segíti. Heti egy-egy csésze tea mindegyik méregtelenítő szervünk támogatására már hatásos lehet.

Szépségápolásra is használhatók a gyógynövények?

Régen szemránc ellen a gyermekláncfű tejnedvét használták. Bőrregeneráló krémként alkalmazható az orbáncfű, ha növényi olajban két hétig érleljük, majd leszűrjük. A körömvirág gyulladás ellen, a diólevél lábszárfekélyre és a fejbőr tisztán tartására jó.

Milyen veszélyei lehetnek a gyógynövényeknek?

A boltokban kapható növényeknek gyakorlatilag nincsenek veszélyeik, és az előírt adagolás mellett mellékhatásaik is elhanyagolhatók. Mérgező vagy erős hatású gyógynövényeket nem is lehet forgalmazni Magyarországon. A gyengébb hatásúak között viszont van néhány, amelyeknél bizonyos idő után javasolt szünetet tartani. Például a cickafarkban vagy a kamillában található azulén folyamatos fogyasztása tönkreteheti a bélbolyhokat, a csalánban lévő kovasav pedig elsavasítja a szervezetet, ezért ezeknél érdemes szünetet tartani pár hét után. Általánosságban elmondható, hogy a gyógynövényből készült teákat nem kell folyamatosan fogyasztani, hanem csak kúraszerűen használjuk őket, amíg elmúlnak a tünetek. Utána szinten tartás céljából elég hetente vagy havonta egy-egy csészével meginni belőlük. Arra is érdemes odafigyelni, hogy bizonyos gyógyszerek és gyógynövények nem használhatók egy időben. Például az orbáncfűben lévő hipericin bizonyos gyógyszerekkel – amfetamintartalmú vagy megfázás elleni szerekkel – együtt szedve magas vérnyomást okozhat.

Mit javasol azoknak, akik most ismerkednek a gyógynövényekkel?


Érdemes elmenni egy-két szakvezetéses gyógynövény-ismereti sétára. Ma már nagyon sok ilyet lehet találni. Ott nemcsak a növényeket mutatják be, de a használatukhoz is szakmai segítséget adnak. Ez nagyon fontos, mert az emberek jellemzően nem ismerik az elkészítési módokat.

És ha magunk megyünk gyűjteni?

Először is mindenképp tiszta helyen gyűjtsenek, forgalmas autóúttól legalább 500 méterre. Előtte mindenképp nézzenek utána, hogy az adott növényt mikor javallott leszedni, melyik részét, stb. A csalánt például virágzás kezdetén kell gyűjteni, amikor már elég sötét és vastag a levele, és eléggé csíp, mert a hajtásnak ekkor a legmagasabb a hatóanyagtartalma. Kezdőként érdemes olyan „egyszerű”, közismert növényekkel próbálkozni, mint például a csalán, az ibolya, a nyírfalevél vagy a gyermekláncfű. Lehetőleg ne kora reggel szedjünk, hanem várjuk meg, amíg felszárad a harmat, mert a nedves növény könnyen befülledhet, mire hazaérünk vele. Otthon erkélyen vagy szellős helyiségben, akár a szekrény tetején, de mindenképp árnyékos helyen, vékonyan terítsük ki, vagy kisebb csokrokban függesszük fel.

Vásárláskor mire kell figyelni?


Sajnos címke alapján nehéz tájékozódni a termék minőségéről. A legfontosabb a tisztaság, ezt viszont csak felbontva tesztelhetjük. Otthon öntsük egy fehér lapra a csomag tartalmát. Akkor jó a termék, ha egységes a színe, nem foltosak a levelek, nincs benne föld, bogár vagy porszennyezés. Legfeljebb öt százalék szennyező anyag még elfogadható.

Vannak olyan növények, amelyeket a régi népi gyógyászat gyógyhatásúnak vélt, de az ön tapasztalatai szerint mégsem azok?

Nem tapasztaltam ilyet, az ellenkezőjét viszont annál inkább. Vannak „feltehetőleg káros hatásúnak” tartott növények, amelyek saját megfigyeléseim szerint nem károsak. Ilyen például a diólevél, a pásztortáska, a fekete nadálytő. Ezeknek a feltételezéseknek az az oka, hogy kevés gyógynövényt vizsgálnak be, a gyakorlati tapasztalatokat pedig nem fogadják el a hivatalos minősítésnél.

Melyik a kedvenc növénye?

A diólevél. Rengeteg mindenre jó: amellett, hogy hajregeneráló, alkalmas kezdeti szürke hályog, zöld hályog ellen, megszünteti a szemszárazságot, de használhatjuk torokfájás, orrpolip, orrmandula-, cukorbetegség, gombás betegség, aranyér, lábszárfekély ellen, segíti a máj működését, és vértisztító hatású... Biztos kihagytam még jó pár dolgot.

 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"422 barátom van, mégis magányos vagyok."

"Ahogy kinyitjuk a számítógépünket, becsukjuk az ajtókat." Gary Turk versében felhívja a figyelmünket arra, hová vezethet az, ha elhanyagoljuk a valódi életet.

Kerti tó vagy medence? 8 meggyőző érv a természet oázisa mellett

Nem túlzás azt mondani, hogy sokunk álma egy kerti medence vagy tó. Jó hír, hogy a mindkettőt megvalósíthatjuk egyszerre, ha vegyszermentes, természetes medence mellett döntünk.

A férfiak hanyatlásának korát éljük

A férfiak hanyatlásának korát éljük, és ezen csak a szemléletváltás változtathat - állítja Philip Zimbardo a vele készült interjúban. Szerinte a nagy kérdés, hogy hol vannak a jó férfiak? - Akik nem kanok, hanem lovagok...

Lehengerlő látvány: fűzfavesszőből készült alkotások

A fűzfát már régóta használják a kertekben dekorálás céljából, de egyéb, kreatív alkalmazásának is ezernyi példája ismert.

A kémia játéka az agyaddal: amikor beüt a dopamin

A tudás hatalom, és önmagunkról tudni, magunk fölötti hatalmat jelent. Az önismeret pedig tudományosan igazoltan boldogsághoz vezet. De mi okozza a boldogságot? Erre teljes válasz, ha nem is létezik, mi azért bemutatunk egy kis darabot a puzzle-ből.


NAPI BOLDOGSÁG