5 nem várt dolog, amire a jóga megtanít


A jógán keresztül mély belső erőt fedezünk fel, ami megvalósítható tudással párosul, és ez az erő az életünk összes területére kiterjed. Az alábbiakban felsorolok néhány dolgot, amire a jóga megtanít.


10 éve, amikor elkezdtem jógázni, egykedvű főiskolai tanuló voltam, korlátozott testtudattal, és nulla atletikus képességgel. Az utam kezdete során egy oktató a következőt mondta: “Te érezni szeretnéd a gyakorlás összes hasznát, de megdolgozni nem akarsz érte.” Ez letört, de emellett arra sarkallt, hogy ássak a mélyére, és kezdjek el “dolgozni”.


Csupa pozitív dolgok, amikre biztosan megtanít a jóga.

1) Nincs olyan, hogy “Nem tudom megcsinálni”

A múlt héten egy barátom beszélt a nyers vegán táplálkozásra való áttérésről. Azonnal rávágtam, hogy “Én soha nem tudnám megcsinálni”, arra utalva, hogy nincs a birtokomban a megfelelő konyhai szakértelem. Következő reggel felkeltem, és elhatároztam, hogy elmegyek a termelői piacra jó pár nyers étel receptjével a kezemben. Néhány konyhában töltött óra után, csodálatos fogásokat készítettem (csak egy pár nem sikerült), és rá kellett jönnöm, hogy a “nem tudom” egyszerűen nem létezik. A “nem tudom” csak a képzeletünk koholmánya, és képtelenné tesz, hogy meglássuk a lehetőséget. A jóga megtanít, hogy TUDOD és FOGOD – persze csak ha hajlandó vagy megpróbálni.

2) Nem hallgatod egész nap a híreket

Mint jógik, én is azt vallom, fontos, hogy aktívak maradjunk, társadalmi életet éljünk, a cselekvés mellett voksoljunk, álljunk a változás mellé. Szintén fontos, hogy távol tartsuk magunkat a drámáktól és ellenálljunk annak, hogy a félelemkeltő környezet magával ragadjon. Mint ahogy Max Strom és Jack Kornfield tanítja, a gyakorlásod rávezet, hogy kikapcsold a híreket, és Mozartot hallgass. Ha valami jelentőségteljes esemény történik, úgyis hallani fogsz róla. Addig is, amíg eljut hozzád az információ, térj vissza a matracodra, és tartsd távol magad az őrülettől. A képesség, hogy fenn tudsz tartani egy nyugodt helyet, másokat aktivitásra fog inspirálni, elhivatottságra, nyugalomra és pozitivitásra.

3) Teljes értékű ételek, (szinte) semmi alkohol és koffein – tulajdonképpen nagyszerűen hangzik!


Mint mindenki, szeretek meginni egy jó minőségű bort, és ellene vagyok mindenféle beszabályozásnak. De ha összehasonlítom a mostani életemet az öt évvel ezelőttivel, sosem gondoltam volna, hogy a táplálkozásom teljes értékű ételekből fog állni, finomított cukor nélkül. Nincs senki a földön, aki jobban szeret egy szelet tortát, mint én. Saját bevallásom szerint cukorfüggő vagyok. A jógások társasága felnyitotta a szememet, hogy létezik egy egészségesebb út, feltárultak az alternatívák, mint a nyers desszertek, gluténmentes sütemények és kókusz fagylalt, amelyek most nagy kedvenceim. A jóga megtanít, hogy belülről is vigyázz magadra.

4) Könnyebben elengeded a dolgokat


Amikor nem értünk egyet valakivel, és kényszerét érezzük, hogy bebizonyítsuk a saját igazunkat , a helyzet gyakran csak az ego-harcról szól. Ösztönösen mindenki azt akarja, hogy igaza legyen, de a jóga megtanít, hogy felesleges túl sokat erőlködni, mert az igazság úgyis mindig felülkerekedik. Majdnem mindig könnyebb túllépni egy dolgon, mert energiát takarítasz meg, lehetőséget adsz a másiknak, hogy megtapasztalja a saját útját, te pedig egy pozitív, támogató, nyitott szellemiségű légkört tartasz fenn, hagyva, hogy a dolgok maguktól megoldódjanak a béke és az egység hangulatában. A jóga megtanít arra, hogy az ajtód mindig nyitva áll, még ha a szívednek meg is kell majd állnia egyszer.

Jóga nyugalomra, pozitivitásra is sarkall.

5) A boldogságot minden pillanatban megtalálhatjuk, még a kihívásokkal teli időszakokban is


Egy tanítványomnak nemrégiben szövettani vizsgálaton kellett keresztülmennie. Megrémült, és aggodalommal volt tele. Amint az orvosnál várakozott a vizsgálatra, hirtelen egyszer csak a biztonság és a boldogság érzése töltötte el. Azt mondta: “Abban a pillanatban felismertem, hogy valami pozitívat teszek, vigyázok magamra. Nem lenne ez a beavatkozás, ha nem akarnám – várhatnánk vele. De én megadtam a lehetőséget, hogy kiálljak magamért és a testemért. De még ha meg is voltam rémülve, megtaláltam a boldogságot abban, hogy tudom, vigyázok magamra, és minden félelmem tovaszállt.” Mindezen megállapítások után bekísérték a szövettani vizsgálatra. Meglepetésére, az orvos azt mondta, hogy nincs semmi, amit el tudna távolítani. A múlt évben elhatározta, hogy jógát gyakorol, és megújítja a táplálkozását, és nem volt többé szükség a beavatkozásra. Az események váratlan fordulatot vettek, hálás volt a tapasztalatnak, hogy a gyakorlása a való életét is megváltoztatta.




Forrás: Lauren Eckstrom jóga oktató - Mindbodygreen.com / Fordította: Scsaurszki Orsolya

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Boldogságot teremtő videósorozatot: íme 50 óra a természet hangjaival és lenyűgöző szépségével

Miután kutatások is alátámasztják, hogy a természetfotók látványa növeli a boldogságszintet, így a BBC Earth elkészített egy videósorozatot, ami ötször 10 órában kalauzol el a természet legszebb helyeire.

Hogyan szorítod ökölbe a kezed? Sok mindent elárul rólad

Eszedbe jutott valaha is, hogy még az sem mindegy, hogyan szorítod ökölbe a kezed? Pedig valóban nem az. Ez az önkéntelen avagy tudattalan mozdulat nagyon érdekes dolgot árul el rólad. Szóval, hogyan szorítod ökölbe a kezed? És vajon mit jelent mindez a számodra?

Videón, ahogy kirobban az öröm egy 11 éves kislányból, amikor megtudja, örökbe fogadhatják

Az amerikai kislány megható reakcióját egy térfigyelő kamera vette fel az iskolájában. "Az őszinte öröm legtisztább megnyilvánulása." Így jellemezte a Utah államban található American Heritage iskola munkatársa a 11 éves lány reakcióját a hírre, hogy nevelőszülei hivatalosan is örökbe fogadhatják.

Ilyenek az emberek egy csók előtt és csók után (képriport)

Johanna Siring fotós annak járt utána, hogyan szabadíthat fel egyetlen csók. Nos, így néznek ki az emberek egy csók előtt és csók után!

100 éves ikerpár receptje a boldogsághoz

Mindketten édesanyák, nagymamák és dédnagymamák. Az ikerpár (saját bevallásuk szerint) megízlelte már az élet minden aspektusát: a nehézségeket, a próbatételeket, a könnyed boldogság érzését, az örömöt és a család által megélhető szeretetet. 6 dolog alapvető szerintük az élethez!


NAPI BOLDOGSÁG