Vidék Kaland - idén Székelyföldön is

Újra indul a Vidék Kaland. A program keretében városi fiatalok dolgoznak egy-egy hetet valamelyik gazdaságban, idén akár Székelyföldön is.


Az elmúlt két évben óriási túljelentkezés volt a Vidék Kalandra, amelyet tavaly decemberben az Európai Bizottság versenyében a legjobb uniós társfinanszírozású programnak választottak.

A városi fiatalok és a fogadó gazdák is április 19-éig jelentkezhetnek.

Személyes meghallgatáson választják ki a jelentkezőket, akik megjelölhetik, milyen típusú gazdaságba szeretnének elmenni. Így keresik meg számukra a fogadó gazdát – ismertette a részleteket Mikula Lajos, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) ügyvezető elnöke a Kossuth Rádióban. A városi fiatalok és a fogadó gazdák is április 19-éig jelentkezhetnek.

V. Németh Zsolt, vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint a program az Európai Unió számára is fontos, hiszen bemutatja azt a világot, amelyre jelentős összegeket fordítanak. Idei újdonság, hogy székelyföldi gazdaságba is el lehet jutni. A résztvevők az interneten teszik közzé az egy hét alatt szerzett élményeiket, tapasztalataikat. 


Forrás: MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"Jó lenne, ha minden városi gyereknek lenne vidéki nagyija!" - Nyári élmények egy kislány szemével

Boncser Orsolya, fényképész, nem csupán kislányáról készült fotóival, hanem Szuzi nagyiéknál töltött élményteli gondolataival meséli el, milyen is a nyaralás nagyiéknál.

Budapest: az egyik legélhetőbb és a legszebb város a kontinensen (videók, amiktől még budapestiként is lehidalsz)

Legalábbis az Expedia utazási oldal szerint a magyar főváros nem kevesebb mint a legszebb és legélhetőbb a vén Európa kontinensén. Nos, mi ezzel biztosan nem fogunk vitatkozni!

A betondzsungel ösvényein - Ha még nem ismered, akkor ezt nagyon sürgősen pótold!

A Betondzsungel Ösvényein a nagyvárosi élet mindennapjait veszi a célkeresztbe. Jivens O. Breewenses "természetfilm" sorozata, arra vállalkozik, hogy tudományos igényességgel, közelről mutassa be a nagyvárosi emberek különböző csoportjait.

Mi a baj az Y-generációval (+videó)

Van egyáltalán baj? Talán még sosem volt ennyire fontos, hogy odafigyeljünk egymásra. Ez a videó futótűzként terjed most...

A valaha volt legkreatívabb pihenőhelyek - utcai padok, amikre örömmel ülnél le!

Egy kiadós séta, vagy egy városnézés után kellemes leülni egy padra és gyönyörködni a látképben, figyelni az elhaladó embereket, kitalálni, hogy mivel is foglalkozhatnak


NAPI BOLDOGSÁG