Újjáélesztik a tatai tavat

Természetes vízi élőhellyé alakítana vissza a tatai önkormányzat egy 22 hektáros kiszáradt halastavat, amelyet szabadidős és ismeretterjesztési célokra hasznosítanának - mondta a program koordinátora, Lakos Zsuzsanna.


Korábban Tatától északnyugatra kilenc síkvidéki halastó volt, közülük a városhoz legközelebb fekvő tavat állítanák helyre - mondta a koordinátor. A halastó mára kiszáradt, feliszapolódott, azonban sűrű nádas borítja, ezért madárvilágban gazdag. Az érintett terület Réti halastavak néven ismert, az Öreg-tó és a Tata és Naszály között elterülő Ferencmajori-halastavak között található. Mindkét tó a madárvonulási útvonalak mentén fekszik, nemzetközi jelentőségű vizes élőhely, szerepel az egyik legrégebbi természetvédelmi megállapodás, a ramsari egyezmény listáján.
A város környékén több hasonló tó is fekszik
A munkálatok során a tavat kikotornák, őshonos halfajokat telepítenek a vízbe, az átvonuló és fészkelő vízimadaraknak szigeteket, félszigeteket hoznának létre - mondta a koordinátor. A korábbi élővilág visszaállítása érdekében a tó környezetében is honos, vizes élőhelyre jellemző növényeket telepítenének. A tóban halászati tevékenységet nem végeznének. A látogatókat táblákkal ismertetnék meg az élővilággal, a tervek között szerepel egy madármegfigyelő építése, valamint egy olyan létesítmény kialakítása, ahol az iskolák kihelyezett biológia és földrajz órákat tarthatnak.

Lakos Zsuzsanna hozzátette, a program összesen 30-40 hektárra terjedne ki. A beruházás tervezése és az engedélyek megszerzése pályázati támogatással már megtörtént, a 250 milliós költségű kivitelezésre ismét pályázatot nyújt be az önkormányzat. Tatán a közelmúltban fejeződött be egy 1,4 milliárd forintos beruházás, mellyel az Öreg-tó vízgyűjtő területén a patakmedreket rendezték, valamint a madarak számára új élőhelyeket hoztak létre, a tó nemzetközi természetvédelmi egyezményekkel védett vízimadár gyülekezőhelyeinek növelésére.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Boldogságot teremtő videósorozatot: íme 50 óra a természet hangjaival és lenyűgöző szépségével

Miután kutatások is alátámasztják, hogy a természetfotók látványa növeli a boldogságszintet, így a BBC Earth elkészített egy videósorozatot, ami ötször 10 órában kalauzol el a természet legszebb helyeire.

Meglepő, de ez novemberben az ország egyik kedvenc receptje

Abszolút klasszikus, letisztult, hagyományos, pofon egyszerű, könnyű és ráadásul még olcsó is. A cidris novemberi napokra pedig tuti befutó. Lássuk a magyarok kedvenc frankfurti levesét!

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

12 ló összeáll és vár, aztán megérkezik a "suttogó" (egy bámulatos videó)

A kiváló lovas szakembert mindenki Lorenzóként ismeri. Világszerte elismert bámulatos tehetsége és a lovak iránti szeretete. Kevesen tudnak úgy bánni a lovakkal, mint ahogyan ő.


NAPI BOLDOGSÁG