Megvan a 100 legjobb magyar középiskola!

A budapesti Fazekas Mihály Gimnázium szerepel az első helyen a szombaton megjelent 100 legjobb magyar középiskola című kötetben; az első tíz helyen gimnáziumok találhatók, köztük egy egyházi iskola.

 
A Quattrocento Kiadó a magyarországi négy-, hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, szakközépiskolák,   technikumok eredményeit összehasonlítva alakította ki rangsorát. 

Az érettségi, az OKTV, a nyelvtanulás, a fakultáció és a nemzetközi kapcsolatok a kritériumok között


Tokaji Zsolt, a kiadó vezetője elmondta, elsősorban a "hagyományos" szempontokat vették figyelembe, tehát az érettségi eredményeket, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken való részvételt, a továbbtanulási és nyelvvizsga arányokat, továbbá a 2010. évi országos kompetenciamérés eredményét (a 2011. évi adatok még nem hozzáférhetők). Ezeken kívül más körülményeket is vizsgáltak, például a kollégiumi lehetőségeket, a speciális fakultációkat, az oktatott idegen nyelvek számát, nemzetközi kapcsolatokat.

"Az is kell, hogy a diák jól érezze magát az iskolában, hogy szeressen is odajárni. Ha vannak jó szakkörök, sport- és szabadidős programok, kirándulások, ha jó a tanári gárda, ha jól felszerelt az épület, könnyen kialakul a jó iskolai légkör" - írta a kiadvány bevezetőjében Varga Dóra főszerkesztő. A sorrend felállításakor a különböző szempontokat más-más mértékben vették figyelembe. A tanulmányi eredményeket 80 százalékban, a tanulmányi szolgáltatásokat (például a tehetséggondozó foglalkozások száma, a termek felszereltsége, egy diákra jutó könyvtári könyvek száma) 12 százalékban, végül az úgynevezett kényelmi szolgáltatásokat (megközelíthetőség, sportolási és ruhatárolási lehetőségek, szabadon használható számítógépek száma) 8 százalékban. A kiadó "abszolút sorrendet" kívánt felállítani azáltal, hogy minden szempontot egyetlen rangsorban érvényesített, nem pedig szempontonként készített külön-külön listákat. Ugyanakkor jelzi a rangsorban, hogy az adott iskola a kompetenciamérés és az érettségi eredmények tekintetében hányadik helyen áll.

A Fazekas Mihály Gimnázium, a Szent István Gimnázium és a Lovassy László Gimnázium a legjobbak között, és a vidéki iskoláknak sem kell szégyenkeznie


Fazekas Mihály Gimnázium

Az első alkalommal megjelenő kiadvány listáján a Fazekas Mihály Gimnázium mögött a szintén fővárosi Szent István Gimnázium végzett, a harmadik a veszprémi Lovassy László Gimnázium lett. A tizedik helyen a budapesti Piarista Gimnázium áll. Az első tíz helyen gimnáziumok találhatók, közülük hét szerepel a Köznevelés című folyóirat decemberi számában publikált középiskolai rangsor tíz legjobbja között is. 

A vegyes, gimnáziumi és szakközépiskolai képzést is nyújtó középiskolák közül sorrendben a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola (17.), a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola (23.), valamint a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (28.) szerepelt a legjobban az összehasonlításban.

"Szerencsére a vidéknek nem kell szégyenkeznie: az általunk legjobbnak ítélt 100 iskola listáján csak alig érződik a főváros túlsúlya. Szerepelnek rajta egyházi és önkormányzati iskolák egyaránt, több száz éves múltra visszatekintő intézmények éppúgy, mint a rendszerváltás környékén alapítottak. Oktatási kínálatuk is meglehetősen színes; négy, öt, hat és nyolc évfolyamos képzések közül lehet válogatni, indulnak szép számmal nyelvi tagozatok, humán és reálosztályok" - összegezte az eredményeket a főszerkesztő.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.

Mióta nem hiszed magadról, hogy valóban szép vagy? Egy felrázó kisfilm, amit minden hölgynek látni kéne (+videó)

A nők maximum 4%-a vallja magát szépnek. Vagyis 10 nőből minimum 9 nincs tisztában azzal, milyen sugárzó valójában. Most azonban méltó helyére emeljük a valódi szépséget!


NAPI BOLDOGSÁG