Megkezdték a tűzoltói túlmunkadíjak kifizetését

Két állami tűzoltóság dolgozóinak visszamenőleges távolléti díját átutalta pénteken az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), kilenc hivatásos önkormányzati tűzoltóság pedig 15 napon belül megkapja a forrást.

Az OKF pénteki közleményében azt írta: a kormány előirányzati átcsoportosítással fedezetet biztosított a hivatásos tűzoltóságokon dolgozók túlmunkájának kifizetésére. A tájékoztatás szerint a kormányhatározatban rögzített forrás 2011. augusztus 1-jén megérkezett a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számlájára. A finanszírozással kapcsolatos további feladatok elindultak, folyamatosak. A főigazgatóság azt is közölte, hogy az általuk elkészített támogatási szerződéseket eljuttatták a tűzoltóságokhoz. Mint írták, a szentesi, a hódmezővásárhelyi, a makói, a szegedi, a dabasi, a pécsi, a komáromi, a tatabányai és a nyergesújfalui hivatásos önkormányzati tűzoltóság a támogatási szerződéseket már kitöltve visszaküldte, így nekik 15 napon belül átutalják a forrást. A közlemény szerint a kilenc tűzoltóság esetében a bruttó fedezeti igény 607 millió forint. A pénz kézhezvételét követően "a tűzoltóságok haladéktalanul teljesítik a szükséges kifizetéseket az állomány részére".
Kép: Siklósi Tűzoltóság
A közlemény arról is beszámolt: a BM OKF alá tartozó két állami tűzoltóság, a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az Országház Tűzoltó Parancsnokság személyi állományának visszamenőleges távolléti díját - a számfejtési feladatokat követően - pénteken átutalták. Ez összesen 159 tűzoltót érint, és nettó 40 millió forintnyi összeget jelent - olvasható a közleményben. A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben kimondta: a tűzoltók jogosan követelik a Magyarország uniós tagságával megváltozott, a korábbi 54 és az azt követő 48 óra szolgálati idő közötti különbözetre járó túlóradíjat, amelyet a késlekedő jogharmonizáció miatt 2004 májusa és 2007. december vége között nem fizettek ki nekik.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.

Mióta nem hiszed magadról, hogy valóban szép vagy? Egy felrázó kisfilm, amit minden hölgynek látni kéne (+videó)

A nők maximum 4%-a vallja magát szépnek. Vagyis 10 nőből minimum 9 nincs tisztában azzal, milyen sugárzó valójában. Most azonban méltó helyére emeljük a valódi szépséget!


NAPI BOLDOGSÁG