Máris sűríteni kellett a BKV hajójáratait

Sűrűbben, a szokásos egyórás követési idő helyett 30-40 percenként indultak keddtől a dunai hajójáratok a fővárosban.  Az intézkedést a BKK a rendkívüli utasforgalommal magyarázta.


Közleményükben azt írták, múlt vasárnap mintegy kétezren, hétfőn pedig ennél is többen utaztak a hajókon, és a nagy meleg miatt kedden is jelentős utasforgalomra számítanak, ezért nemcsak a csúcsidőben, hanem egész nap 30-40 percenként közlekednek majd a D11-es és D12-es hajók.

A hajójáratok fejlesztésének, az üzemidő bővítésének, a járatok sűrítésének lehetőségét folyamatosan vizsgálja a BKK az utasszám alapján. Hozzátették ugyanakkor: egy új szolgáltatás bevezetésekor a legnagyobb érdeklődés minden esetben az első napokat jellemzi. A kezdeti időszak után a menetrendet az igényekhez igazítják.


A BKK vasárnap indította a Dunán az új hajójáratokat. A D11-es egész nap Újpest, Árpád út és a Haller utca között, a D12-es pedig a mostani változással nemcsak csúcsidőben, hanem egész nap a Kopaszi-gát és Rómaifürdő között közlekedik. A D13-as hétvégén szállít csak utasokat a D12-essel megegyező útvonalon és járatsűrűséggel.

A járatokat hétköznap 400 forintos, helyszínen váltott menetjeggyel, vagy 24 órás, illetve annál hosszabb érvényességű jeggyel vagy bérlettel lehet igénybe venni, hétvégén viszont csak helyszínen váltott jeggyel. A 6 éven aluliak és a 65 év felettiek minden nap ingyen utazhatnak.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

RAGYOGÁS: ilyen mesés a város ilyenkor

A nagy rohanásban is érdemes néhány percre megállni, és csak a fényekre koncentrálni...

Egy fiatal csapat úgy mutatja be a Dunakanyart, ahogyan előttük még senki

Az elmúlt évek legszuperebb kezdeményezésében, a DunakanyarGO-ban az ország egyik méltatlanul mellőzött tájegységét ismerhetjük meg

Ez biztosan le fog nyűgözni: holnap kerül a mozikba az eddigi legszebb film Gemencről

Nem szabad kihagyni, kicsiket és nagyokat egyaránt le fog nyűgözni! :)

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!

Budapest: az egyik legélhetőbb és a legszebb város a kontinensen (videók, amiktől még budapestiként is lehidalsz)

Legalábbis az Expedia utazási oldal szerint a magyar főváros nem kevesebb mint a legszebb és legélhetőbb a vén Európa kontinensén. Nos, mi ezzel biztosan nem fogunk vitatkozni!


NAPI BOLDOGSÁG