Ilyen még nem volt: kalandpark fogyatékkal élőknek


Megépült Magyarország első, fogyatékkal élőknek és mozgáskorlátozottaknak is használható kalandparkja Sárváron, a parkot péntek délután adták át.


A Magyar Fürdőszövetség közleménye szerint a kalandparkot, amelynek megépítése 100 millió forintba került, a fürdőszövetség képviselői, a Pető intézet szakemberei és gyerekek nyitják meg.
   
A parkban van kötél- és íjászpálya, erdei tanösvény, örökzöld- és fűszernövény-labirintus, erdei sportpálya és játszótér.
   
Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő vezetője szerint a kalandpark a sérült embereknek olyan élményt adhat, amelynek köszönhetően megnőhet önbizalmuk, illetve a kalandpark a különböző hátrányokkal élők számára egyéni és csoportos terápiás kezelésnek, mozgásterápiának, gyógytornának is tekinthető - olvasható a közleményben.
   
A megnyitó után a parkban futóversenyt tartanak, amely demonstráció is egyben: a Ne hagyd, hogy a szerencsén múljon az egészséged! elnevezésű versenyen szépségkirálynők és ortopédusok magas sarkú cipőben futnak majd, ezzel arra akarják felhívni a figyelmet a szervezők, hogy sok fiatal magas sarkúban jár, ez pedig tönkreteheti testtartásukat, és károsíthatja fejlődésüket.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Elkezdődött a 2016-os Paralimpia is! (+videó)

Az olimpiai játékok úgymond kistestvére a paralimpia, mely idén 15. alkalommal kerül megrendezésre és ahol a sportolók szintén hihetetlen emberi teljesítményekről tesznek tanúbizonyságot!

Gyönyörű kezdeményezés: festőmaraton a diszkrimináció ellen

A diszkrimináció ellen tiltakoznak hivatásos és amatőr, valamint mentális fogyatékossággal küzdő festők, akik 24 órán keresztül alkotnak majd együtt.

Divatbemutató csupa mosoly modellekkel

A szombathelyi Tóvendéglő divatbemutatóján valamennyi modell fogyatékkal élő volt, akik példát mutattak összefogásból, életvidámságból és a lehetetlen leküzdéséből.

Sikeres az Ízlelő, a fogyatékossággal élők étterme

Siket szakácsok főznek, mozgássérült felszolgálók viszik ki az ételt... Az országosan is egyedülálló vállalkozás öt év alatt sikeres vendéglátóhellyé vált Szekszárdon.


NAPI BOLDOGSÁG