Épül Magyarország legmodernebb sebészete


Az ország legmodernebb sebészeti központját alakítják ki Szegeden, az egyetem új, uniós támogatással épülő klinikai tömbjében.


Lázár György sebészprofesszor, a Szegedi Tudományegyetem klinikai központjának elnökhelyettese kedden a Tisza-parti városban azt mondta, a tervek szerint 2013 őszére elkészülő klinikai tömb tizennégy műtőjének mindegyikébe a jelenleg elérhető legkorszerűbb nagyfrekvenciás sebészeti vágó kerül, amely lehetővé teszi a lényegében "vérmentes" operációt, jelentősen csökkentve a beavatkozások kockázatát.

Ezek mellett az egyetem vásárolt két ultrahangos vágókészülékeket, melyeket a mellkas vagy a has megnyitása nélküli, úgynevezett "minimálinvazív" beavatkozásoknál használnak majd, valamint egy a nagykockázatú májműtéteknél alkalmazott berendezést is – tudatta a professzor.

A korszerű eszközök – melyek cseréjére előreláthatólag tíz-tizenöt évig nem lesz szükség – nagyfrekvenciájú hullámok kibocsátásával helyben hőt termelnek, így leforrasztva a kisebb és nagyobb ereket, minimalizálva ezzel a vérveszteséget – magyarázta el a berendezések működési elvét az egyetemi tanár.

Tapasztó Sándor, a 12,3 milliárd forintos összköltségvetésű egészségügyi beruházás projektvezetője elmondta, a 21,5 ezer négyzetméteres, ötszintes, 265 ágyas klinikai tömb kivitelezése a terveknek megfelelően halad, a szerkezetépítés várhatóan novemberben fejeződik be. Ezzel párhuzamosan már elkezdődtek a belső falazási és gépészeti munkák. Elindult a központi intenzív osztály kialakítása is a régi, 410 ágyas klinikai tömbben is, melyet szintén felújítanak - tette hozzá a szakember.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A ház, amit 6 óra alatt fel tudsz építeni és amivel bárhova elköltözhetsz

Egy olasz cégnek és építészmérnöknek sikerült kiviteleznie egy olyan szuper házat, amelyet 6 óra alatt össze, majd ki lehet hajtogatni, feltenni egy teherautóra, és máris indulhat a szállítás, vagyis a költözés.

Így gondolnak a gyerekek a gyógyszerészekre (egy fantasztikusan kedves videó)

Néhány napja, egészen pontosan szeptember 25-én volt a Gyógyszerészek Világnapja. Ennek alkalmából gyermekeket kérdeztek meg arról, hogy mi a véleményük a szakmáról.

10 egyenlőség az életünkből, amit mindannyian megélünk!

Az élet nem regény, szokták mondani. Azonban abban mindannyian egyetérthetünk, hogy rengeteg örök és egyetemes igazság létezik, melyet az is lehet, hogy megírtak már és mind ismerjük!

A tudás kincs, de pontosan mennyit ér? Ezek a világ leghíresebb egyetemeinek tandíjai!

"A tudás egy kincs, mely tulajdonosát mindenhova elkíséri." Ehhez hasonló mondásokat mindannyian ismerünk. De vajon mennyit ér számokban kifejezve egy diploma például a világ legismertebb egyetemén a Harvadon?

A Hubble űrteleszkóp: szemünk a végtelenben

A Hubble fellövése és munkába állítása előtt sokkal kisebb volt a világ. Mintha csukott szemmel akartunk volna látni az univerzum végtelen sötétjében. Ebbe a fekete csendbe hozta el a fényt a teleszkóp.


NAPI BOLDOGSÁG