Csupa jó hír: három magyar vívóérem a paralimpián


Dani Gyöngyi ezüst-, Krajnyák Zsuzsa és Osváth Richárd pedig bronzérmet nyert a tőrözők keddi versenyében a londoni paralimpián.


Dani Gyöngyi a B kategória - azaz a felállni képtelen vívók mezőnyének - fináléjában 15-10-re kapott ki a kínai Jao Fangtól.

"Aranyéremért jöttem, de ez az ezüst is szépen csillog" - mondta a döntő után az UTE sportolója. Hozzátette: "Ez a negyedik paralimpiai ezüstérmem, de a kedvenc ékszerem az arany. A holnapi párbajtőrben vagy a pénteki párbajtőr csapatban talán az is összejön."


A kaposvári születésű vívó a korábbi ezüstjeit a 2004-es athéni játékokon nyerte tőr egyéniben, illetve tőr- és párbajtőr csapatban.

A nők A kategóriájában - a felállni képes versenyzők között - a 33 éves Krajnyák a harmadik helyért vívott mérkőzésen végig vezetve, magabiztosan, 15-4-re győzte le a nála öt évvel idősebb Juhász Veronikát - számos magyar szurkoló buzdítása közepette.


"Boldog vagyok és fáradt, de holnap már következik a párbajtőr, úgyhogy összeszedem magam" - nyilatkozta Krajnyák, az UTE sportolója. "A felkészülés végén egy sérülés zavart kicsit. Itt a világ legjobb 12 vívója szerepelt, az ágamra pedig csak korábbi aranyérmesek kerültek, nehéz volt. A hongkongival, aki megvert az elődöntőben, mindig ott vagyunk a végjátékban. Nem tudom, ma mi döntött az ő javára. A bronzmeccsen Vera is nagyon jól teljesített, remekül helytállt."

Krajnyák két ezüstje mellé negyedik paralimpiai bronzérmét szerezte: előbbieket tőr- és párbajtőrcsapatban a 2004-es athéni játékokon, utóbbiak közül az első hármat pedig tőrben (2000 Sydney) és párbajtőrben (2000 Sydney, 2004 Athén) nyerte.

Az erdélyi születésű Osváth Richárd - aki szintén az A kategóriában szerepelt - a francia Damien Tokatliant verte 15-7-re.


"Elégedett vagyok a mai nappal, ezt kívánom mindenkinek az első paralimpiáján" - mondta boldogan. "Nagyon izgultam az éjjel, nem sokat aludtam, de azt hiszem, ilyenkor minden sportoló így van ezzel. Egy éve még csak a kijutás volt a célom, nagyszerű érzés, hogy érmesként megyek haza."

A magyarok a londoni paralimpián összesen 7 éremnél járnak
: ezzel már túlszárnyalták a pekingi eredményt, 2008-ban ugyanis egy arannyal és öt bronzzal zártak.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

12 aranyköpés gyerekkorunk nagy kedvencétől, Dr. Bubótól

Igaz, ami igaz, anno nagyon szerettük. Ma pedig érdemes újra elmerülnünk benne, mert bőven. hordoz mondanivalót a 21. század emberének is.

Egy vacsi a tengerszirti barlangba épített olasz étteremben?! Lélgzetelállító...

Polignano a Mare kisvárosában található az adriai tenger fölé nyúló Grotta Palazzese hotel étterme, aminek szépségét még mindig nehezen tudjuk ép ésszel felfogni. De jó lenne ma itt vacsorázni...!

Betiltották a mobilozást egy francia étteremben, hogy beszélgessenek egymással a vendégek

Hean-Noël Fluery a vidámság és a szórakozás nevében betiltotta a mobiltelefonok használatát az asztaloknál.

Magyar ünnep a Paralimpián: 24 óra alatt két hatalmas siker egy úszónőtől!

A magyar paralimpiai delegáció közel nyolvan elhivatott sportolóból áll, akik büszkén utaztak ki az idei riói játékokra, hogy képviseljék hazánkat.

Kutyáink értik, amit mondunk nekik - egy új magyar kutatás bizonyította ezt!

AZ ELTE Családi Kutya Programja a világon elsőként vizsgálta meg, hogy a kutyák agya miként dolgozza fel azt, amikor beszélünk hozzájuk: számít, hogy MIT és HOGYAN mondunk!


NAPI BOLDOGSÁG