2012 valószínűleg a szerelem éve lehetett az állatoknál, hiszen még csak áprilist írunk, de már rengeteg kis jövevény érkezett a magyar állatkertekbe.
A legnagyobb sztár egyértelműen a Valentin-napon érkező kiselefánt. Olyannyira nagy népszerűségnek örvendett a Fővárosi Állat- és Növénykert kis ormányosa, hogy még apukája is féltékenységi rohamokba tört ki, és eláztatta az Elefántház egy részét.
Az elefántlány nevét is a közönség választhatta meg, internetes szavazáson kapta a szanszkrit eredetű Asha nevet, ami magyarul annyit tesz: remény. A napokban pedig az állatkert vezetői bejelentették: Asha Budapesten maradhat!
Még fel sem ocsúdhattunk az elefántbébi születése okozta örömből, máris újabb jövevény látta meg a napvilágot. Nem is egy, hanem rögtön négy indiai kisoroszlánnal örvendeztette meg az öt éves Shirwane a budapesti állatkertet.
Az már önmagában szenzáció, hogy az amúgy is nagyon ritka indiai nagymacska négyesikrekkel bővíti a családot, de ez volt az első alkalom, hogy Magyarországon születtek. A leendő nagymacskák jelenlegi aprócska termetük ellenére nagyon játékosak, erről húsvét óta a látogatók is megbizonyosodhatnak.
Veszprémben a dzselada páviánoknál szinte minden évben érkezik egy újabb csöppség, idén sem volt ez másképp. A kismajom egyelőre nagyon anyás, a nap nagy részét a mamájába kapaszkodva tölti, de ha a kíváncsiság hajtja, önállóan indul felfedezőútra. Ilyenkor viszont a család többi tagja visszatessékeli anyukájához, gondolván: egy ilyen pici majomnak még a mama hátán a helye!
Hányan bújnak az erszényben?
Nagy meglepetést okoztak a bennett kenguruk a veszprémi állatkert gondozóinak, ugyanis csak egy apróságra számítottak. Ennek ellenére három erszényből is kikukucskált egy-egy kengurubaba.
A különböző korú kengurukölykök közül a legidősebb már gyakran kimerészkedik anyja zsebéből, míg a legkisebb csak kikandikálni mer az otthon melegéből.
Csokiszín alpaka
A Szegedi Vadasparkban már jó ideje nem született alpaka, most viszont március elején a szürke bundájú szülők csokoládébarna kicsinye, Tia megtörte a csendet. Az élénk csöppség napközben együtt rohangászik a kifutón a család többi tagjával. Szerencsére Kázmér, az apuka nem vonta kérdőre Ibolyát, az anyát gyermekük elütő bundaszínéért.
Szeretetre éhes tevebaba
Az egyik legifjabb állatbébi a Veszprémi állatkertben két napja született tevecsődör. Bár a csöppség nagyon aranyos, sajnos anyukája, Fruzsina még nem érett meg a nevelésére, így tapasztalt állatgondozó fogja felnevelni a kicsit. Az anyateve Fruzsinának ez volt a második ellése, elsőszülöttjét, Fannit szintén nem volt képes nevelni. A gondozók bíznak benne, hogy a csikó a „gyerekkori trauma” ellenére majd hamar be tud illeszkedni a tevecsaládba.
A jól indult évnek mész messze nincs vége, a napokban várható például Budapesten egy kiszsiráf születése is. És még hol van az év vége, addig még hány aranyos csöppség jöhet világra!
Szerző: Frányó Krisztina – Pozitív Nap