2 évig várta gazdáját: amikor megjött, örömében elájult a kutyus (+videó)


A gazdi, a pennsylvaniai Rebecca Ehalt éppen ennyi ideje él és dolgozik Szlovéniában, ahova – bár nagyon szerette volna – nem vihette magával kedvencét, a kis schnauzer Caseyt.

A kutyus annyira örült, hogy ennyi év után ismét vele lehet a gazdi, hogy szó szerint pár pillanatra még ki is ütötte magát. A felvétel maga az öröm, mindenki nevet, a gazdi abba sem tudja hagyni. A kutyus pedig remeg a boldogságtól, néhány pillanatra még el is ájul. A család egyébként azt is elárulta, hogy picit azért aggódtak a kis Casey szívéért, nehogy túlizgassa magát, így amint kicsit megnyugodtak a kedélyek, elvitték állatorvoshoz a schnauzert. A doktor mindenkit megnyugtatott: Casey a legnagyobb rendben van.

Érdekesség: 2 év egy felnőtt kistestű kutyus életében nagyjából 12-14 "emberi" évnek felel meg. Vajon hány ember várna ennyi éven át, ilyen rendíthetetlenül, mint ez a kis schnauzer? 



Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Mindketten árvák és magányosak voltak egykor, most szerető családban élnek, és imádnak együtt utazni

8 káprázatos fotó arról, hogyan járja együtt a mentett kutya és cica a világot

Előre szólunk, gombóc nő az ember torkában: 2017 legszebb esküvői képei

A Fearless Awards kiválasztotta a legjobb esküvői fotókat a 2017-es évből, mi pedig ezekből szemezgettünk. Ezek a képek bizonyítják, hogy milyen csodák rejlenek egy-egy jól elkapott pillanatban.

A legjobb apa-baba pillanatok +VIDEÓ

Az apukák és babák közös produkciói mindig különösen szívet melengetőek. Anyaként pedig nem a gyomrunkon, hanem a gyerekünkön keresztül vezet az út a szívünkhöz. Elhoztuk most nektek a legaranyosabb apa-baba videót az internet nagy tengeréből, hogy mindenkinek mosolyt csaljunk az arcára.

Videón, ahogy kirobban az öröm egy 11 éves kislányból, amikor megtudja, örökbe fogadhatják

Az amerikai kislány megható reakcióját egy térfigyelő kamera vette fel az iskolájában. "Az őszinte öröm legtisztább megnyilvánulása." Így jellemezte a Utah államban található American Heritage iskola munkatársa a 11 éves lány reakcióját a hírre, hogy nevelőszülei hivatalosan is örökbe fogadhatják.

Világunkban a boldogság joggá vált, amit hajszolunk. Pedig a felé vezető út optimista hozzáállással van kikövezve...

Vannak, akik természetüknél fogva sokkal pozitívabbak az átlagnál, de az optimizmus nem állandó tulajdonság. Ez választás kérdése, ami felett kontrollunk van. Minden reggel megvan az irány a jókedv, vagy a morcosság felé. Kutatások igazolják, hogy hosszú távon az optimista embereknek áll a világ, hiszen ők jobban kezelik a stresszt, ritkábban betegednek meg, hosszabb ideig élnek, boldogabbak és sikeresebbek, mint pesszimista társaik.


NAPI BOLDOGSÁG